A házastársi tartás

A Ptk. 4:29. § (1)-(2)-(3) bekezdései szerint a házasság felbontása esetén a volt házastársától tartást követelhet az, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani. Ha a házastárs vagy a volt házastárs a tartásra a házassági életközösség megszűnését követő öt év eltelte után válik rászorulttá, tartást különös méltánylást érdemlő esetben követelhet. Ha a házastársak között az életközösség egy évnél rövidebb ideig állt fenn és a házasságból gyermek nem született, a volt házastársat rászorultsága esetén az életközösség időtartamával egyező időre illeti meg a tartás. A bíróság különös méltánylást érdemlő esetben a tartást ennél hosszabb időre is elrendelheti. Ez azt jelenti, hogyha a házasságból született gyermek, a felek több, mint 1 évig éltek egymással életközösségben, akkor az a fél, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani, a másik féltől tartást követelhet. Amennyiben már eltelt 5 év a felek közötti életközösség megszűnésétől, a tartás csak különösen méltányolható esetben követelhető a másik féltől. Ha a felek még 2 évig sem éltek egymással életközösségben és gyermekük sem született, akkor a rászoruló félnek – főszabály szerint – csak annyi időtartamra jár a tartás, amennyi ideig fennállt a felek között az életközösség. Azonban a Ptk. 4:31. § rendelkezése szerint nem köteles házastársát eltartani az, aki ezáltal a saját szükséges tartását vagy gyermekének tartását veszélyeztetné.